Lakossági tájékoztató és meghívó
Időpont: 2026.06.16. (kedd) 17:00
Helyszín: Gárdonyi Géza Rendezvényközpont, Vácrátót
Tárgy: a 71-es vasútvonal korrekciójához kapcsolódó településrendezési tervmódosítások Vácrátót község esetében
A településrendezési eszközök (településszerkezeti terv és helyi építési szabályzat) módosítását a Rákospalota–Újpest–Veresegyház–Vác vasútvonal korszerűsítési projektjének előkészítése tette szükségessé, amely Vácrátót település közigazgatási területén a vasutat és a kapcsolódó műszaki infrastruktúrát érinti. A településrendezési eszközök módosításának tervezője – és egyben a hatályban lévő településterv készítője – az önkormányzatok megbízásából a M’Érték Kft., a FŐMTERV Mérnöki Tervező Zrt. mint a közbeszerzési eljárás nyertes ajánlattevője költségviselése mellett. A vasútfejlesztési projekt lebonyolítója az Közlekedési és Beruházási Minisztérium.
A településtervek tartalmáról, elkészítésének és elfogadásának rendjéről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 419/2021. (VII. 15.) Korm. rendelet (Tr. Korm. Rend.) 62. § (1) b) pontban foglaltaknak megfelelően a 71-es vasútvonal fejlesztéséhez kapcsolódó településrendezési tervmódosítás dokumentációját elfogadás előtt település területét érintő változások kapcsán a lakossággal, érdekképviseleti, civil és gazdálkodó szervezetekkel, vallási közösségekkel (a továbbiakban együtt: partnerek) az E-TÉR felületen egyeztetési eljárásban véleményezteti és ezen túlmenően a fenti időpontban, helyszínen lakossági fórumot tart.
Ennek keretében minden érdeklődő állampolgárnak, helyi szervezetnek, közösségnek és az érintett tulajdonosnak lehetősége van:
megismerni a tervezett módosítások tartalmát és indoklását,
a tervdokumentációval kapcsolatban vélemény, észrevétel benyújtására,
a nyilvános fórumon kérdések feltételére a tervezőknek és az projekt lebonyolítójának.
A partnerségi egyeztetés során véleményét az alábbi módokon nyújthatja be:
írásban postán: Vácrátót Község Önkormányzatának megküldve
E-mailben: epites@vacratot.hu / vacratotph@vacratot.hu
A vélemények benyújtásának határideje: 2026. június 30.
Kérjük, hogy véleményében tüntesse fel nevét, lakcímét (szervezet esetén nevét és székhelyét), valamint az érintett ingatlan helyrajzi számát, amennyiben konkrét ingatlanhoz kapcsolódik az észrevétele. Észrevételeiket kizárólag a jogos köz- és magánérdek figyelembevételével tegyék meg kifejezetten a módosítás tartalmához kapcsolódóan!
A tervmódosítás és a partnerségi egyeztetési eljárás jogszabályi alapja:
A településtervek tartalmáról, elkészítésének és elfogadásának rendjéről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 419/2021. (VII. 15.) Korm. rendelet (Tr. Korm. Rend.)
Az egyes közlekedésfejlesztési projektekkel összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló 345/2012. (XII. 6.) Korm. rendelet (2.1.107. pont: Rákospalota–Újpest–Veresegyház–Vác vasútvonal korszerűsítése).
A tervmódosítás az előbbi jogszabályban meghatározottak szerint – a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházásra tekintettel – egyszerűsített egyeztetési eljárás keretében valósul meg (Tr. Korm. Rend. 68. § (2) bekezdés).


