Járási Hivatal

A járások kialakításáról, valamint egyes ezzel összefüggő törvények módosításáról szóló 2012. évi XCIII. törvény alapján 2013. január 1. napjától megalakult a Pest Megyei Kormányhivatal Váci Járási Hivatala.

A területi közigazgatás átalakításával 2015. április 1. napjával a megyei kormányhivatalok, és azok járási hivatalai, – így a Pest Megyei Kormányhivatal Váci Járási Hivatala is – megváltozott szervezeti struktúrában látják el feladataikat. A járási hivatalokban az eddig szakigazgatási szervként működő egységek a járási hivatalok osztályaiként működnek tovább.

A központi hivatalok felülvizsgálatával és a járási (fővárosi kerületi) hivatalok megerősítésével összefüggő egyes törvények módosításáról, valamint egyes költségvetési szervek feladatainak átadásáról szóló 2016. évi CIV. törvény végrehajtásához kapcsolódóan 2017. január 1-től kezdődően a Pest Megyei Kormányhivatal Váci Járási Hivatalának feladat- és hatásköre tovább bővült.

A Váci Járási Hivatal új szervezeti felépítéséről, elérhetőségeiről, ügyfélfogadási rendjéről az alábbiakban, az osztályokra vonatkozó részletes információkról pedig a megfelelő menüpontban tájékozódhat.

Hivatalvezető:

dr. Maruszki Gábor

Hivatalvezető-helyettes:

Malikné dr. Szabó Ildikó
Cím: 2600 Vác, Dr. Csányi László körút 16.

Levelezési cím:

2600 Vác, Dr. Csányi László körút 16.

E-mail cím:

vac.jarasihivatal@pest.gov.hu

Telefon:

06 27 200 505

Illetékesség:

Acsa, Csörög, Csővár, Galgagyörk, Kisnémedi, Kosd, Őrbottyán, Penc, Püspökhatvan, Püspökszilágy, Rád, Sződ, Sződliget, Vác, Vácduka, Váchartyán, Váckisújfalu, Vácrátót

Ügyfélfogadás:

A Hivatalvezető és a Hivatalvezető-helyettes:
előzetes bejelenés alapján

Egyéb információk

Egészségbiztosítási Pénztár ügyek

  • Időpontfoglalás

Központi Időpontfoglaló Alkalmazásban

ügyintézésre időpontot foglalni Ügyfélkapu azonosítóval,
a „Bejelentkezés” gombra kattintva lehet. Bejelentkezés után válassza az Egészségbiztosítás menüpontot.


Fatal error: Uncaught Error: Call to undefined method WP_Error::save() in /home/vacratot/public_html/wp-content/plugins/complianz-gdpr/functions.php:1873 Stack trace: #0 /home/vacratot/public_html/wp-content/plugins/complianz-gdpr/functions.php(1798): cmplz_create_webp() #1 /home/vacratot/public_html/wp-content/plugins/complianz-gdpr/integrations/services/youtube.php(83): cmplz_download_to_site() #2 /home/vacratot/public_html/wp-includes/class-wp-hook.php(324): cmplz_youtube_placeholder() #3 /home/vacratot/public_html/wp-includes/plugin.php(205): WP_Hook->apply_filters() #4 /home/vacratot/public_html/wp-content/plugins/complianz-gdpr/functions.php(1717): apply_filters() #5 /home/vacratot/public_html/wp-content/plugins/complianz-gdpr/class-cookie-blocker.php(660): cmplz_placeholder() #6 /home/vacratot/public_html/wp-content/plugins/complianz-gdpr/class-cookie-blocker.php(404): cmplz_cookie_blocker->replace_tags() #7 [internal function]: cmplz_cookie_blocker->filter_buffer() #8 /home/vacratot/public_html/wp-includes/functions.php(5427): ob_end_flush() #9 /home/vacratot/public_html/wp-includes/class-wp-hook.php(324): wp_ob_end_flush_all() #10 /home/vacratot/public_html/wp-includes/class-wp-hook.php(348): WP_Hook->apply_filters() #11 /home/vacratot/public_html/wp-includes/plugin.php(517): WP_Hook->do_action() #12 /home/vacratot/public_html/wp-includes/load.php(1280): do_action() #13 [internal function]: shutdown_action_hook() #14 {main} thrown in /home/vacratot/public_html/wp-content/plugins/complianz-gdpr/functions.php on line 1873