Gólkirálytól gólkirálynak, avagy Kabát Péter a díjátadó (mellék)szerepében PDF Nyomtatás E-mail

November 4-én a 2013/2014. évi Pest megyei U14-es bajnokságok legeredményesebb futballistáitól kezdve a női pontvadászatok gólkirálynőin át az öregfiú-versengések gólkirályait is beleértve egy híján negyven labdarúgó várta izgalommal, hogy a Megyeháza impozáns Dísztermében délután öt óra után néhány perccel megkezdődjön a 3. Pest megyei Gólkirályok Gálája. Nem csupán az elnöki pulpitus, hanem az ülésterem széksorai is szinte teljesen megteltek. A jutalmaik átadására érkező gólkirályokon kívül az őket elkísérő szülők, nagyszülők, barátnők, feleségek és a joggal büszke trénerek, valamint a Pest megyei NB III-as, megyei I-III. osztályú és önálló utánpótlás-nevelő sportszervezetek vezetői, illetőleg a rendező MLSZ Pest Megyei Igazgatóság bizottságainak tagjai alkották a százhatvan fős vendégsereget.

A rendezvény – ahogyan az megszokott az igazgatóság által szervezett Pest megyei futballünnepeken – ezúttal is a Himnusz felcsendülésével vette kezdetét, amelyet követően Szlahó Csaba, az MLSZ Pest megyei társadalmi elnöke köszöntötte a megjelenteket. A sport- és városvezető (Vecsés város októberben újraválasztott polgármesteréről lévén szó) megelőlegezte a dicsérő szavakat mind a gólkirályok, mind a sportszerűségi versenyek győztesei számára, és említést tett a 2011 óta az amatőr labdarúgásba érkező kormányzati források emelkedő tendenciájáról, a Pest megyében is lépten-nyomon tapasztalható létesítmény-fejlesztésekről, öltöző- és pályaépítésekről.

Az elnöki köszöntőt követően Benkő Tamás megyei igazgató ismertette a programot, majd a jegyzőkönyvvezető és az azt hitelesítők megválasztása után a jelenlévő egyesületi küldöttek ellenszavazat nélkül választották meg a 2014/2015-ös időszakra a Magyar Labdarúgó Szövetség Pest megyei közgyűlési küldöttének Szlahó Csabát, illetve Rózsavölgyi Sándort, a Gödöllői SK és az MLSZ Pest megyei társadalmi alelnökét.

Ezután az igazgatói prezentáción az előző versenyév sportszerűségi versenyeinek győztesei jelentek meg egymás után. A Fair Play-táblázatok élén a Viadukt SE-Biatorbágy (női ¾ pályás bajnokság), a Hernád SE (öregfiú-bajnokság), a Nagykovácsi USE (U14-es ¾ pályás bajnokság), a Tápiószecső FC (U15-ös bajnokság), a Tura VSK (U18-as bajnokság), az Erdőkertesi SE (U21-es bajnokság), a Pilisszentlászló BSI (III. osztályú felnőtt bajnokság), a Pilisszántó SE (II. osztályú felnőtt bajnokság) és a Vác FC (I. osztályú felnőtt bajnokság) végeztek. Jutalmuk 3-3 db adidas-labda, oklevél és PMI-zászló voltak. A díjakat dr. Bársony Farkas, az MLSZ Pest megyei társadalmi elnökségének tagja, valamint Rózsavölgyi Sándor adták át.

Az igazgató Szlahó Csabát és Hahn Árpádot, a húsz évvel ezelőtt a Vác FC-Samsung tagjaként NB I-es bajnoki címet nyert egykori válogatott védőt – ezúttal mint a Pest megyei társadalmi elnökség tagját – kérte fel a következő díj átadására. A széksorokból Csank János mesteredző, az NB III-ban jelenleg listavezető Vác FC vezetőedzője, valamint Rusvay Gergely csapatkapitány lépett előre, hogy átvegyék a 2014-es Pest Megyei Szuperkupát, amelyet a váciak – lévén az I. osztályú bajnokságot és a Pest Megyei Kupát egyaránt megnyerték a 2013/2014-es szezonban – a kiírás értelmében játék nélkül hódították el. A vándorserleget jövő őszig őrizhetik Vácott.

Benkő Tamás az este fénypontjaként aposztrofálta az utolsó, legnagyobb izgalommal várt, s egyben leghosszabb aktust: a 43 Pest megyei és egy MLSZ-es bajnokság gólkirályainak elismerését. Az igazgató rövid statisztikával csigázta a kedélyeket: a 44 pontvadászat kapcsán 50 gólkirálynak küldött az igazgatóság névre szóló meghívót, miután hat bajnokságban holtverseny alakult ki a góllövőlistán. A félszáz gólvadász összesen 1.292 gólt szerzett a 2013/2014-es versenyévben, amely 26 gólos fejenkénti átlagot jelent. A végletek 46 és 13 góltermés között szóródtak: a rekordnak számító 46 találatot a kistarcsai, egykoron a Csepelben az NB I-ben is szereplő Burillák Mihály jegyezte. Az 50 labdarúgó 45 különböző egyesületet képviselt, a Göd – akárcsak egy esztendővel ezelőtt – 3, a Kistarcsa, a Tápiószecső és a Püspökhatvan 2-2 gólkirályt adott; utóbbi ráadásul úgy, hogy egyazon bajnokság holtversenyben az élen végzett játékosai lettek a legeredményesebbek.

Az izgalmak fokozásának még nem volt vége… Következett egy 4 és fél perces videó-összefoglaló, amelyben 41 olyan gólt volt látható, amelyek az idei ősz Pest megyei I. és II. osztályú felnőtt bajnoki mérkőzésein estek.

Ezt követően szólította és mutatta be pályafutása ismertetésével Benkő Tamás az est sztárvendégét, az Újpest 16-szoros válogatott labdarúgóját, Kabát Pétert, aki a Vasas színeiben 2001-ben NB I-es gólkirályi címet szerzett. A kiváló támadót elismerő taps köszöntötte, és kezdetét vette a Pest megyei gólkirályok díjazása. Az ajándékcsomagok valamennyi gólkirály számára egy adidas-labdát, névre szóló szobrot, oklevelet, PMI-zászlót és színes karkötőt tartalmaztak, valamint Kabát Péter 2012-ben megjelent önéletrajzi könyvét. Az újpesti szurkolók kedvencének az MLSZ Pest megyei társadalmi elnökségének jelenlévő tagjai – Szlahó Csaba, Rózsavölgyi Sándor, dr. Bársony Farkas, Hahn Árpád, Koloszár Krisztián Ákos – segítettek az ajándékok átadásában. A 2013/2014-es versenyév valamennyi Pest megyei gólkirályának fényképe és góljainak száma egy-egy rövid ismertetővel a 3. Pest megyei Gólkirályi Gála pdf-formában mellékelt diasorozatában megtekinthető.

Kabát Péter az utolsó díj átnyújtását követően szólásra emelkedett, szívből gratulálva mind a gólkirályoknak, mind a sportszerűségi versenyben első helyen végzett csapatoknak, további sikereket és örömet nyújtó játékot kívánva. A jelenleg hosszabb ideje sérüléssel bajlódó gólerős labdarúgó kifejezte: már néhány héttel ezelőtt, a vecsési grundfoci alkalmával is remekül érezte magát az amatőr futballközegben, míg a mai rendezvényen igazán megtisztelő volt számára díjátadóként részt venni.

 

A rendezvény végén az egykori élvonalbeli gólkirályt megrohamozták a fiatalabb és idősebb gólkirályok, számos fotó készült, és sok-sok autogram került könyvekre, fényképekre. A jó hangulatú ünnepséget állófogadás zárta.

Az esemény képgalériája a Facebook-on is követhető:
https://www.facebook.com/media/set/?set=a.831320210257574.1073741925.430411387015127&type=3

A fotókat Sipos Hajnalka készítette.

 

Kapcsolódó információk:

A Pest Megyei Szuperkupa eddigi győztesei, döntőinek helyszínei és végeredményei

 

1. Szuperkupa-győztes, 2004/2005.: Dunaharaszti MTK

2005. június 26., Üllő: Dunaharaszti – Felsőpakony-Ergofer 1–1 (0–0), 11-esekkel 7–6;

2. Szuperkupa-győztes, 2005/2006.: Maglódi TC

2006. június 25., Ráckeve: Maglód – Kóka 4–3 (2–3);

3. Szuperkupa-győztes, 2006/2007.: Lindab-Törökbálinti TC (játék nélkül);

4. Szuperkupa-győztes, 2007/2008.: Dunaharaszti MTK (játék nélkül);

5. Szuperkupa-győztes, 2008/2009.: Verőce SE

2009. szeptember 23., Vác: Verőce – Dunakeszi Vasutas 3–2 (1–1);

6. Szuperkupa-győztes, 2009/2010.: Dunaharaszti MTK

2010. augusztus 14., Törökbálint: Viadukt-Biatorbágy – Dunaharaszti 0–3 (0–2);

7. Szuperkupa-győztes, 2010/2011.: Üllő SE

2011. augusztus 14., Nagykáta: Üllő – Törtel 7–0 (2–0);

8. Szuperkupa-győztes, 2011/2012.: Nagykőrösi Kinizsi (játék nélkül);

2013-ban nem rendezték meg a Pest Megyei Szuperkupa-döntőt.

9. Szuperkupa-győztes, 2013/2014.: Vác FC (játék nélkül).

 

 

Kapcsolódó anyagok:

- a 3. Pest megyei Gólkirályok Gálájának prezentációja (pdf-ben)

http://www.pmlsz.hu/docs/PMI-3-Golkiralyi-Gala_Megyehaza_201411104.pdf

 

- 41 gól videón a 2014/2015-ös Pest megyei I. és II. osztályból

https://www.youtube.com/watch?v=c9Tf53rwEp4&feature=youtu.be

 

- promóciós film: 3. Pest megyei Gólkirályok Gálája

https://www.youtube.com/watch?v=C0bJijIx5wo