Gyöngeségeinktől a feltámadásig PDF Nyomtatás E-mail

Kivel hordozzuk gyöngeségeinket? Vannak gyöngeségeink? Igen, vannak. Gyönge vagyok én is, és talán te is, testvérem.

Nagyböjt idején szeretnénk szembenézni ezekkel. Melyek ezek? Sok félelmünk van. Félünk a mindennapoktól, megélhetésünktől, hogy mennyire biztosított az, lesz-e mindig munkahelyünk; napi teendőinktől, hogy el tudjuk-e végezni azokat. Krisztus-követőként megpróbálnak minket a kísértések, félünk az elbukástól, hiszen ebben is gyöngék vagyunk. A szenvedéseket, betegségeinket is sokszor nehéz hordoznunk.

Szégyen gyöngének lennünk? Úgy gondolom, nem. Jézus mert gyönge lenni. Elég, ha csak a Getszemáni kertre emlékezünk, ahol vérrel verejtékezett, ahol Atyjához kiáltotta miértjeit. Az Isten Fia nem kergette ki életéből a szenvedést. A miénkből sem zárja ki.

Ahogyan járom a kórházi osztályokat, nagyon örülök annak, amikor olyan emberrel találkozom, aki szemmel láthatóan hitéből, Istenéből meríti az erőt. Nekem is jó egy-egy ilyen találkozás, hiszen megerősít, hogy van értelme a munkámnak köztük.

Előttem van az a néni, aki a rózsafüzérét szorongatta, és úgy mondta: „Csak azért bírom ki, mert mondhatom az imádságomat.” Vagy másikuk, aki úgy tett tanúságot, hogy „az Istentől kapok erőt!” Többen fogalmazták meg már nekem a velük folytatott beszélgetés során, hogy nem panaszkodhatnak, nem perelhetnek az Istennel, „mert hát a Krisztus is szenvedett értünk.” 

Egyik alkalommal, mikor egy kardiológiai osztályon egy katolikus férfit részesítettem a szentségekben, imádságaink, szolgálatom után magához intett betegtársa, akinek takaróján Biblia volt, kezében imádságos könyve, szemén a szemüveg: „Atya, én református vagyok, amíg ott volt nála, imádkoztam magukért. Azért, hogy ő meggyógyuljon, meg azért, hogy maga jól el tudja látni a szolgálatát.” Egyenes beszédén, tiszta szavain éreztem, erős Isten-kapcsolatába helyezett minket.

Korunk szent embere, II. János Pál nem egyszerű püspökbotot hordott kezében, hanem egy meghosszabbított szárú feszületet. Sokszor láthattuk, ahogyan gyöngeségében belekapaszkodik ebbe a kezében hordott Krisztus-keresztbe.

Belekapaszkodunk Krisztus keresztjébe. Ő azzal, hogy nem kerülte el a szenvedést, adta meg számunkra ezt a kapaszkodási lehetőséget. Mindig kéznél van keresztje, akár hordanunk kell, akár megfogódznunk benne.

Jézus nem engedte el keresztjét, hagyta, hogy igazán jól rárögzítsék. Rögzülnie kell a mi lelkünkben is szenvedésének, áldozatának, hogyha magunkba tekintünk, lássuk a példát.

Bízom abban, hogyha elég erős kapcsolatunk, nemcsak keresztjében kapaszkodhatunk meg, nemcsak a szenvedésben foghatjuk kezét, hanem dicsőséges örök életében is mellé állhatunk a föltámadott Megfeszítettnek.

 

Áldott, békés húsvéti ünnepeket kívánunk mindenkinek!

Dr. Faragó Artúr

plébános

 

Húsvét tiszta áldozatját a hívek áldva áldják.

Bárány megváltja nyáját,

és az ártatlan Krisztus

már kiengeszteli értünk Atyját.

Élet itt a halállal megvítt csodacsatával,

A holt Életvezér ma úr és él!

Mária, szentasszony, mondd, mit láttál útadon?

"Az élő Krisztusnak sírját,

s a Fölkeltnek láttam glóriáját,

Angyali tanúkat, szemfedőt és gyolcsokat.

Feltámadt reményem, Krisztus, Galileába elétek indult."

Tudjuk, Krisztus feltámadott és diadalmas:

Ó, győztes Királyunk, légy irgalmas!

(Húsvéti szekvencia, ford. Babits Mihály)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Vácrátóti Hírlevél!

Iratkozzon fel és értesüljön elsőként legfrissebb híreinkről!

Keresés