Falumúzeum PDF Nyomtatás E-mail

Vácrátóton a Baksza házaspár  néprajzi gyűjteménye a Szabadság  u. 21. –ben szerényen hívogatja a járókelőket.

 



A ház falán fába vésett népviseletbe öltözött pár hívja fel a figyelmet a látnivalókra az ezredforduló óta.
A szoba –konyhás kiállítótér mellett a ház falán, udvarán és kertjében elhelyezett tárgyak múltunk emlékeit őrzik.
A falu nagycsoportos óvodásai és iskolásai s a helyi lakosokon kívül nemcsak a környékről , távolabbi településekről is jöttek látogatni: Szeged, Sopron, Makó, Ebes, Rimóc, Zalaegerszeg, Nagykanizsa, Söjtör, Mezőberény, Szolnok, Zagyvarékas, Rátót, Budapest stb. látogatóinak nevei sorakoznak a vendégkönyvünkben.

Megnézték a kiállításunkat Csepelről a Katona József Ált. Iskola 5. osztályosai, Veresegyház nagycsoportos óvodásai.
Az óvónők csoportjai : a „Nyitnikék” óvodából Törökbálintról, a „Csupa- Csoda” óvónői a XIII.kerületből, s a „Napraforgó” tagóvoda testülete.

Jöttek Makóról a Természetbarát , Gödöllőről a Margita 344,2 túrázói, hittanosok Budapestről s még a Közút dolgozói is kíváncsiak voltak a látnivalókra.



Határon túli vendégeink is voltak: a falunkban kétszer is vendégeskedő és szereplő lészpedi gyermekcsoport és kísérőik, valamint a szintén itt vendégeskedő és fellépő Franz Schubert kórus tagjai Zselízről,
Koreából európai körúton lévő eszperantó nyelvet tanuló (és gyakorló) fiatalok csoportja. Egy –egy vendégünk volt  Erdélyből: Marosvásárhelyről, Brassóból, Kárpátaljáról:Ungvárról, és Rát községből.
Németországból lovas világbajnok is járt nálunk, és Saliko Finnországból,Trigo pedig Kínából jött (és töltött is nálunk néhány napot – Vele eszperantóul tudtunk beszélgetni.) Legtávolabbi vendégeink Los Angelesben élnek.



Vendégkönyvünkben  eszperantó – német – koreai- kínai beírások ezért láthatóak. Gyűjteményünknek nincs meghatározott nyitva tartási ideje – ám szívesen fogadjuk az érdeklődőket ( még senkit sem utasítottunk el)

Tel: 06 20 260 5092

E-mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.


Baksza Pál és Békési Zsuzsanna