Mindenki karácsonya PDF Nyomtatás E-mail

Az év egyik legszebb időszaka az adventi készülődés, mely számtalan lehetőséget biztosít az ünnepvárás sokszínű megtapasztalására.


Advent 4. hetének szombat délutánján a templom és a téli kápolna illetve a Petőfi tér adott otthont a „Mindenki Karácsonya” elnevezésű rendezvénynek.
A templom előtt felépült a Betlehem, s idén - első alkalommal – „valódi” arcot kaptak annak lakói.  Ünnepi díszbe öltözött a plébánia kertjében álló fenyőfa, a téren álló adventi koszorú lángjai és a díszvilágítás tették még meghittebbé a délutánt.
A templomkerti forgatagban megcsodálhatták a kápolnában összeállított mézeskalács-Vácrátótot, majd az iskolai kórus karácsonyi koncertjével, az óvodások, és az Adoramus kórus műsorával hangolódhattak a közelgő ünnepre. Az udvaron didergők forralt bort, teát szürcsölve melegíthették fel magukat, a kézművesek portékái közül válogathattak.
Gyertyagyújtás, közös ének köszöntötte Vácrátóton az idei ünnepet, 2015. karácsonyát.

Hogy miért tartjuk fontosnak a karácsony ilyen formában történő megünneplését, azt talán Böjte Csaba – Ferences rendi szerzetes gondolatai fejezik ki a leginkább:

„A kétezer év alatt nem került szebb eszme, szebb kihívás élő ember elé, mint a család. … . Adja az Isten, hogy ezen az úton járva a Kárpát-medencei magyar családok önmagukra találjanak! Ne olyan helyen keressék a boldogságot, ahol nincs; a kút mellett ne haljanak szomjan! Merjenek meríteni ebből az ajándékból! Merjétek szeretni egymást, merjétek megfogni a férjetek/feleségetek kezét, merjétek átölelni a gyermekeiteket, merjetek játszani, merjetek kirándulni, beszélgetni! Merjetek örvendeni annak, hogy ajándék vagy te is, és ajándék a melletted lévő családtagod is!”

Szeretnénk, hogy ugyanez az érték jellemezze a vácrátóti közösséget is!

 

Vácrátóti Hírlevél!

Iratkozzon fel és értesüljön elsőként legfrissebb híreinkről!

Keresés