Polgármesteri tájékoztató a jótékonysági hangversenyről PDF Nyomtatás E-mail

Tisztelt Adományozók! Kedves Vácrátótiak!

2016. május 7. napján (szombaton) került megrendezésre a Vácrátóti Római Katolikus Templomban az a jótékonysági hangverseny, melynek célja a kertben felállítandó játszótér kialakítására  történő adománygyűjtés volt.
Ezúton is szeretném megköszönni Harrach Péter, országgyűlési képviselőnek és dr Beer Miklós, megyés püspöknek, hogy vállalta a rendezvény fővédnöki tisztségét, továbbá külön köszönöm Harrach Péternek, hogy jelenlétével (és szavaival is) erősítette közösségi céljainkat.

Köszönöm Önöknek, hogy hallgatóságként eljöttek és adományaikkal lehetővé tették, hogy újabb közösségi teret alakítsunk ki együtt (a Művelődési Háznál megépült kemencénk után) gyermekeinknek illetve az ide látogató vendégeinknek! A fellépőknek a hallgatóság sokasága és a taps az, ami visszaigazolást és megelégedést nyújt, én úgy gondolom, hogy ezt teljesítettük, erről a rövid videó összefoglalás is tanúskodik.

Az Önök jóvoltából készpénzben 339.100.-Ft gyűlt össze a hangversenyen, de az elkülönített számlára az utalások még mindig érkeznek, így jelenleg 370.100.-Ft-nál tartunk.
Amennyiben szeretnének még e célra adakozni, azt megtehetik az Óvodai Alapítvány számlaszámára történő utalással, úgy,  hogy a Megjegyzés rovatban feltüntetik a „játszótér” megjelölést.

Vácrátóti Mókus Óvoda alapítványa – Számlaszáma: 11742094-20123495

Terveink szerint a játszótér a nyár elején elkészül, így lesz okunk ismét egy találkozás keretében együtt örülni az elért sikernek!

Köszönöm még egyszer a fáradozást a fellépők és felkészítőik részéről, az adományokat a hallgatóságtól! További jó egészséget kívánok mindannyiuknak!

 
Tisztelettel/üdvözlettel:
 
Spiegelhalter László
 polgármester

 

Vácrátóti Hírlevél!

Iratkozzon fel és értesüljön elsőként legfrissebb híreinkről!

Keresés